Továbbképzés Daniel Zdesar -al

Január első hétvégéjén – egész pontosan 6. -án szombaton – tartottak egy Invia World továbbképzést, ahol a cég többségi tulajdonosa és egyben hálózati igazgatója, Daniel Zdesar is jelen volt.

Ő kezdte az előadást, beszélt a cég jelenéről, jövőjéről, hogy miért érdemes kriptovalutát bányászni, hogy miért az Invia -val tegyük mindezt, illetve arról is beszámolt, hogy a cég 3 bányászfarmja hol található, v.mint a közelgő kínai bányafarm látogatásról is ejtett pár szót.

Ezt követően Frink Szabolcs – aki mellesleg az én szponzorom ebben az üzletben – tartott egy előadást, ahol a különböző kriptovalutákról beszélt és összehasonlította az Invia World bányászati eredményeit más hasonló cégekével. Talán nem árulok el titkot, vagy lövöm le a poént, ha azt mondom, hogy az Invia került ki győztesen ebből az összehasonlításból.

A végén ismét Daniel volt a soros, tőle következett egy újabb előadás… Ízelítő gyanánt alább megtekintheted az 1. videót, a cég többségi tulajdonosától. Ha a többire is kíváncsi vagy, akkor keress meg nyugodtan és elküldöm a videók linkjeit.

 

Persze a bejegyzés egyik fontos apropója – legalábbis számomra -, hogy én is jelen voltam ezen a rendezvényen és személyesen is találkozhattam, ill válthattam pár szót Daniel -el, aki felettébb kedvesnek és közvetlennek bizonyult.

 

Vajon hányan mondhatják el magukról itthon, hogy személyesen is találkoztak annak a nemzetközi cégnek a tulajdonosával, amelyikben hálózatot építenek?! Ezek után kétségem sincs afelől, hogy egy igazán komoly cégben építem a karrierem! Ha Téged is érdekel egy hosszútávú passzív jövedelem, akkor itt az ideje, hogy csatlakozz hozzám és az Invia World kriptovaluta bányászatához:

A regisztráció teljesen ingyenes és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Ha esetleg elakadnál a folyamat során, akkor a segédlet oldalon találsz egy lépésről lépésre leírást. Regisztráció után mindenképpen vedd fel velem a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a további lépéseket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.